Gemenc Nagydíj

ALISCA BAU 50. Gemenc Nagydíj

2024. július 12-13.

Cseh győzelem a prológon, Pelikán János egyetlen másodperc hátránnyal második

2018. május 24.

Pelikán János személyében egy magyar kerekes is dobogóra állhatott a 44. Gemenc Nagydíj szekszárdi prológja után. A legjobb időt a cseh Michael Kukrle (Elkov-Author) szerezte meg mindössze egyetlen másodperccel megelőzve az osztrák My Bike-Stevens kontinentális csapatának légiósát, így ő húzhatta fel az összetett első helyezettjének járó sárga-kék trikót.

Tizennyolc csapat tizenhét országból érkezett 106 kerékpárosa indult az idei Gemenc Nagydíj versenyen. A viadal prológja – akárcsak tavaly – egy két kilométeres pályán zajlott. A résztvevők a szekszárdi Garay térről, egy perces időközönként indultak a tradicionális útvonalon, ahol a rövid táv során a Kálvária kilátóhoz kellett feltekerni, helyenként 15%-os meredekségű részeken.

Hamar egyértelművé vált, hogy az osztrák My Bike-Stevens sora győzelmi tervekkel érkezett Szekszárdra, versenyzői remek eredményekkel rukkoltak elő, többek között Kusztor Péter is kiváló idővel ért célba, összességében pedig négy kerekesük is az első tíz között zárt.

Pelikán János (My Bike-Stevens) 4 perc 2 másodperc alatt abszolválva a távot, igencsak magasra tette a lécet, sokáig úgy tűnt, hogy ezzel ő viselheti elsőként az összetett éllovasának járó sárga-kék trikót.

A cseh Michael Kukrle (Elkov-Author) azonban végül egyetlen másodperccel jobbnak bizonyult, így megnyerte a kronót Pelikán János (My Bike-Stevens) és Markus Wildauer (Tirol Cycling Team) előtt.

„Egyelőre el sem nagyon akarom hinni, hogy én nyertem meg a prológot – mondta kissé hitetlenkedve a cseh kerékpáros. – Nehéz volt a pálya, mindent kiadtam magamból. Természetesen azon leszünk, hogy a holnapi nap végén is megőrizzük a trikót.”

„A tavalyi eredményemre alapozva bíztam abban, hogy idén is jót fogok menni – így a másodikként záró Pelikán János. – A rövid, emelkedős táv feküdt nekem. Szembeszélben kezdtem, ennek ellenére úgy éreztem, hogy nagyon jó erőben vagyok. Taktikázni nem nagyon volt értelme, az elejétől a végéig nyélen kellett menni, ki is adtam magamból mindent.”

EREDMÉNYEK
Prológ, egyéni időfutam, Szekszárd (2 km):
1. Michael Kukrle (cseh, Elkov-Author) 4:01.22
2. Pelikán János (magyar, My Bike-Stevens) + 1 mp
3. Markus Wildauer (osztrák, Tirol Cycling Team) + 2 mp
4. Sebastian Baldauf (német, WSA-Pushbikers) + 2 mp
5. Nicolae Tanovichii (moldáv, Team Novák) + 4 mp
6. Davide Bais (olasz, Cycling Team Friuli) + 4 mp
7. Rok Korosec (szlovén, My Bike-Stevens) + 5 mp
8. Kusztor Péter (magyar, My Bike-Stevens) + 6 mp
9. Gabriele Bonechi (olasz, Team Cervelo) + 8 mp
10. Maximilian Kuen (osztrák, My Bike-Stevens) + 8 mp

Összetett verseny: 1. Michael Kukrle (az Alisca-Bau kék-fehér mezében)  (Elkov-Author)

Gyorsasági pontverseny: 1. Pelikán János (Szekszárd város zöld-fehér mezében)  (My Bike-Stevens)

Hegyi pontverseny: 1. Markus Wildauer (a Tarr Kft. piros pöttyös mezben)  (Tirol Cycling Team)

A legjobb U23-as versenyző: 1. Markus Wildauer (a Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft. fehér mezében)  (Tirol Cycling Team)

Következik!

Május 24-én, Pénteken 15 órakor vág neki a 44. Alisca Bau Gemenc Nagydíj a 165 kilométer hosszú első szakasznak. Az etap folyamán három gyorsasági részhajrá és öt hegyihajrá vár a versenyzőkre. Az útvonal kijelölésénél fontos szempont volt, hogy egy-egy pontra többször is visszatérjen a mezőny, így az utak mellől követve is érdekes, izgalmas legyen a verseny.
Rajt: 2018. május 25. Péntek, 15:00, Szekszárd, Béla-király tér
Várható befutó: Szekszárd – Kálvária kilátó: 18:45-19:00 között
Kinek kedvez: az összetett végeredmény szempontjából döntő lehet ez a szakasz, sok szökési kísérlet várható, előnyben a jobb hegyi menők.

A 44. Alisca Bau Gemenc Nagydíj a TV képernyőjén
A Gemenc Nagydíj történetében először követhetik a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket! A televízióban a versenyről minden nap élőben közvetít a Sport TV. A közvetítéseket, az alábbi időpontokban láthatják:

Május 25., péntek 1. szakasz 17:00 (Sport1)
Május 26., szombat 2. szakasz 18:45 (Sport2)
Május 26., szombat Kritérium verseny 19:45 (Sport2)

 

Kiemelt támogatóink:

Támogatóink: