Gemenc Nagydíj

ALISCA BAU 50. Gemenc Nagydíj

2024. július 12-13.

Bemutatjuk támogatóinkat: Dúzsi Tamás Pincéje

2024. június 27.
A Kezdetek
Az első borunk az 1992-es évjáratú Kékfrankos-Merlot Cuvée volt, mely az akkor nagy jelentőségű Országos Borversenyen 1994-ben aranyérmes lett. Ezzel a borral szereztem ismertséget és elismertséget, mint önálló borász a szakmában. Elsősorban vörösborokat készítettem, és azt is Kékfrankosból, mivel ezzel a fajtával rendelkeztem. Szortimentünket a Kékfrankosok és a Kékfrankos alapú cuvée-ek alkották. Induló borászati filozófiánk az volt, hogy a meglévő alapanyagból kell a fajtaválasztékot produkálni, és a maximumot kihozni.
 
A rozékészítés mint következő kihívás
 
1996-ban egy véletlen folytán kezdtünk a rozé készítésébe. A leszüretelt szőlő mennyiségéhez az erjesztő tartály túl kicsinek bizonyult, és ekkor engedtünk le először a Kékfrankosból a mustot rozénak. Ez, a piac számára addig ismeretlen ízvilágú rozé annyira jól sikerült, hogy sorra nyertük vele a teszteket, borversenyeket. Napjainkra a royé teszi ki forgalmunk egy jelentős részét.
 
Ezen borokkal több külföldi neves megmérettetésen is sikereket értünk el. A Cannes-i “le Modial du Rosé” rosé világversenyről máig 36 érmet hoztunk el.
 
Vörösek és fehérek
E mellett a vörös borainkra vagyunk nagyon büszkék, amelyeket nagy gonddal készítünk. Igyekszünk a helyi fajtákra támaszkodni, mint pl. Kékfrankos, Kadarka, amelyeket a szekszárdi ízjegyeket megőrizve egészítünk ki a világfajtákkal, Merlot-tal, Cabernet-tel, Pinot noir-ral. Görögszó 2009-es Cabernet franc & Cabernet sauvignon házasításunk 2013-ban a legrangosabb Boredeaux-i nemzetközi borversenyen nagyaranyat és “Prix Special Hongrie” díjat nyert el. Ezen Görögszó házasításunk 2011-es évjárata, pedig a legrégebbi francia nemzetközi borversenyen, a nagy presztizsű párizsi Vinalies Internationales-en a verseny történetében első magyar borként nyert kategóriát, és ezzel elhozva a vörösbor kategória nagydíját.
 
Vörösborainkkal is körülbelül ugyanannyi neves nemzetközi és hazai díjat sikerült elérni, mint rozéinkkal.
 
A nagy vörösboroknál a komplexitásra törekszünk, azaz hogy az alkotó elemek összhangban legyenek, így jól ihatóvá téve a nagy borokat is.
 
A könnyedebb rozé borainknál és a fehér borainknál üdeségre, frisseségre, és fajtajellegességre törekszünk, igazi szomjoltó borokat szeretünk készíteni, ahol érvényesül a sajátos borfilozófiánk;
„ Az a jó rose, ahol egy pohár elfogyasztása után az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy meg kellene inni még egyet.”
 
Prémium válogatás rosé borainknál a komplexitásra, ízhosszúságra, érelehetőségre törekszünk.
 
Szuper prémium rozéinknál a hordós érlelhetőségre, kifejezetten magas komplexitásra, évtizedes érlelhetőségre törekszünk.
 
 
Köszönjük támogatásukat!

Kiemelt támogatóink:

Támogatóink: