Alois Kankovsky szakaszsikerével zárult a 44. Alisca Bau Gemenc Nagydíj, Rok Korosec győzött összetettben
A cseh Alois Kankovsky (Elkov-Author) nyerte a 44. Alisca Bau Gemenc Nagydíj utolsó szakaszát, összetettben a szlovén Rok Korosec (My Bike-Stevens) győzött, a legjobb magyar a hetedik helyen záró Kusztor Péter (My Bike-Stevens) lett.
Egy 130 kilométeres sík szakasszal zárult a 2018-as, 44. Alisca Bau Gemenc Nagydíj. A versenyzők négy kört tettek meg a Szekszárd-Őcsény-Decs-Sárpilis-Várdomb-Szekszárd útvonalon. Várható volt, hogy hatalmas csata dúl majd az összetett győzelemért, hisz az első három helyezettet csak hat másodperc választotta el, de az etapot a tizedik helyről kezdő kerekes is bőven fél percen belül volt.
A rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások, mígnem egy tizenhárom fős sor lépett el, akiket viszonylag hamar utol is értek.
Az első gyorsasági részhajrát a szlovák Juraj Bellan (Dukla Banska Bystrica) nyerte. Ezt követően egy kilenc fős sor igyekezett meglógni, de a főmezőnyt kontrolláló cseh Elkov-Author sora ötven kilométer megtétele után újfent összezárta a mezőnyt.
Nem sokra rá a hegyi összetett éllovasa Maximilian Kuen (My Bike-Stevens) távolodott el, sőt egy ponton közel három és fél percre hizlalta előnyét, miközben a második és a harmadik gyorsasági hajrá során is ő haladt át elsőként a vonalon.
Az utolsó harminc kilométerre fordulván rohamtempóban kezdett csökkenni előnye, egészen addig, míg fel nem ugrott rá az ukrán Vladyslav Zubar (Lviv Cycling). Túl sokáig azonban már nem tudtak a főmezőny előtt megragadni, bedarálták őket.
A célegyeneshez közelítve még néhányan megpróbáltak ellépni, de végül mezőnyhajrá döntött, amit a cseh Alois Kankovsky (Elkov-Author) nyert meg a német Manuel Porzner (Tirol Cycling Team) és a szlovén Rok Korosec (My Bike-Stevens) előtt. Legjobb magyarként, regnáló országúti bajnokunk Lovassy Krisztián (Kőbánya Cycling Team) zárt a tizedik helyen.
„Az utolsó pár száz méteren sajnos egy kicsit beszorultam, ettől függetlenül egy elég hosszú sprintet nyitva egészen jól bírtam a végét – mondta Lovassy Krisztián a célba érkezést követően. – Lehetett volna ez jobb is, de elég nehéz szakaszokon vagyunk túl, így elégedett vagyok.”
EREDMÉNYEK
2. szakasz – Alisca Bau kupáért futam, Szekszárd-Szekszárd (130 km):
1. Alois Kankovsky (cseh, Elkov-Author) 2:55:36
2. Manuel Porzner (német, Tirol Cycling Team) a.i
3. Rok Korosec (szlovén, My Bike-Stevens) a.i
4. Gabriele Bonechi (olasz, Team Cervelo) + 1 mp
5. Robert Jenko (szlovén, mebloJogi Pro-Concrete) + 1 mp
6. Filippo Ferronato (olasz, Cycling Team Friuli) + 1 mp
7. Eduard Hrachovina (cseh, Team Forman Cinelli) + 2 mp
8. Manuel Pesci (olasz, Team Cervelo) + 2 mp
9. Daniel Auer (osztrák, WSA-Pushbikers) + 3 mp
10. Lovassy Krisztián (magyar, Kőbánya Cycling Team) + 3 mp
Összetettben a négy másodperces jóváírásnak köszönhetően a szlovén Rok Korosec (My Bike-Stevens) diadalmaskodott a cseh Michael Kukrle (Elkov-Author) és a moldáv Nicolae Tanovitchii (Team Novák) előtt. A legjobb magyar versenyző a hetedik helyen záró Kusztor Péter (My Bike-Stevens) lett huszonhét másodperc hátránnyal. A gyorsasági pontversenyt szintén Korosec, a hegyi összetettet az osztrák Maximilian Kuen (My Bike-Stevens), míg a fiatalok különversenyét Markus Wildauer (Tirol Cycling Team) nyerte.
„Nem volt egyszerű a mai nap, de sikerült megszereznem az összetett győzelmet és a zöld trikót is – így a verseny győztese Rok Korosec. – Nem aludtam valami jól az éjszaka a tegnapi bukásom miatt, de a csapat remek munkát végzett, így sikerült nyernem.”
„Amennyiben a verseny elején azt mondják, hogy hetedik leszek, annak örültem volna – nyilatkozta az összetettben legjobb helyen záró magyar kerekes Kusztor Péter. – Elégedett vagyok az eredménnyel, viszont az első mezőnyszakaszon úgy érzem még maradt bennem, így akár végezhettem volna egy-két hellyel előrébb is, de nincsen ’ha’ kihoztuk csapatként ebből a versenyből a legtöbbet, amit lehetett, megnyertük az összetettet, a pontversenyt és a hegyi különversenyt is.”
ÖSSZETETT
1. Rok Korosec (szlovén, My Bike-Stevens) 6:51:12
2. Michael Kukrle (cseh, Elkov-Author) + 9 mp
3. Nicolae Tanovitchii (moldáv, Team Novák) + 15 mp
4. Markus Wildauer (osztrák, Tirol Cycling Team) + 17 mp
5. Manuel Pesci (olasz, Team Cervelo) + 23 mp
6. Sebastien Baldauf (német, WSA-Pushbikers) + 23 mp
7. Kusztor Péter (magyar, My Bike-Stevens) + 27 mp
8. Davide Bais (olasz, Cycling Team Friuli) + 29 mp
9. Marek Canecky (szlovák, Dukla Banska Bystrica) + 32 mp
10. Michael Delle Foglie (olasz, Team Cervelo) + 33 mp
TRIKÓVISELŐK
Összetett verseny: 1. Rok Korosec (az Alisca-Bau kék-fehér mezében) (My Bike-Stevens)
Gyorsasági pontverseny: 1. Rok Korosec (Szekszárd város zöld-fehér mezében) (My Bike-Stevens)
Hegyi pontverseny: 1. Maximilian Kuen (a Tarr Kft. piros pöttyös mezében) (My Bike-Stevens)
A legjobb U23-as versenyző: 1. Markus Wildauer (a Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft. fehér mezében) (Tirol Cycling Team)
Következik!
A Gemenc Kupa profi kerékpáros mezőnye egy látványos, 60 perces, villanyfényes kritériumversennyel búcsúzik Szekszárd városától. Ez a futam már nem számít bele az UCI verseny értékelésébe.
Rajt: 20:00, Szekszárd – Béla király tér
Befutó: 21:00, Szekszárd – Béla király tér
Útvonal: Szekszárd, Béla király tér – Bezerédj utca – Széchenyi u. – Garay tér körpálya
A 44. Alisca Bau Gemenc Nagydíj a TV képernyőjén
A Gemenc Nagydíj történetében először követhetik a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket! A televízióban a versenyről minden nap élőben közvetít a Sport TV. A közvetítéseket, az alábbi időpontokban láthatják:
Május 26., szombat Kritérium verseny 19:45 (Sport2)