Következik: Gemenc Nagydíj 1. szakasz – Tarr kupáért futam
Május 25-én, Pénteken 15 órakor vág neki a 44. Alisca Bau Gemenc Nagydíj a 165 kilométer hosszú első mezőnyszakasznak, melyen három gyorsasági részhajrá és öt hegyi hajrá vár a versenyzőkre.
A penzum útvonala – Szekszárd (Béla tér) – Harc – Zomba – Kisdorog – Bonyhádvarasd – Bonyhád – Kisdorog – Bonyhádvarasd – Bonyhád – Kisdorog – Tevel – Kéty – Zomba – Kisdorog – Tevel – Kéty – Zomba – Kisdorog – Telev – Kéty – Zomba – Harc – Szekszárd (Kilátó) – ezúttal is a Kálvária kilátónál végződik, amely az emelkedőket jobban bíró kerekeseknek kedvez.
Összetettben a cseh Michael Kukrle (Elkov-Author) várja a legkedvezőbb helyzetből a folytatást, de Pelikán János és Kusztor Péter (mindketten My Bike-Stevens) is remek összetettbeli pozícióból vághat neki a távnak.
„Kiváló helyzetből várjuk a folytatást, négyen is az első tízben zártuk a prológot – mondta még a verseny nyitányát követően az összetett második helyén álló Pelikán János. – Bizakodva tekintek az első mezőnyszakasz elé, a pályát nagyrészt ismerem, hisz két éve itt nyertem az országos bajnokságot.”
A csíkszeredai Team Novák csapat is bizakodva tekint a jövőbe moldáv versenyzőjük Nicolae Tanovitchii mindössze négy másodperc hátránnyal az előkelő ötödik helyről kezdheti az első mezőnyszakaszt.
„Nagyon erős csapattal érkeztünk Szekszárdra, szeretnénk az összetett győzelemre rámenni – így Sebestyén Szabolcs sportigazgató. – Az elmúlt időszakban Nicolae remek formát mutatott, a prológot is jó helyen zárta, egyértelműen megpróbálunk másodperceket nyerni a következő etapon.”
A Kőbánya Cycling Team sora egyértelműen a regnáló magyar országúti bajnok Lovassy Krisztián és az olasz idegenlégiós Alberto Marengo köré épül.
„Szeretnénk a Top 10-be predesztinálni egy versenyzőt összetettben, ezért fogunk küzdeni – nyilatkozta kérdésünkre Stubán Ferenc csapatvezető. – Az első mezőnyszakaszon bármi megtörténhet, reményeink szerint Alberto és Krisztián is jó helyen fognak megérkezni.”
2018.05.25., Péntek – 1. szakasz – Tarr kupáért futam:
Rajt: Szekszárd – Béla király tér: 15:00
Versenytáv: 162 km
Várható befutó, Szekszárd – Kálvária kilátó: 18:45-19:00 között
Eredményhirdetés: 19:15, Béla király tér – nagyszínpad
Várható áthaladási időpontok:
- Szekszárd – Rajt 15:00
- Harc 15:21
- Zomba 15:27
- Kisdorog 15:41
- Bonyhádvarasd 15:46
- Kisdorog 16:14
- Bonyhádvarasd 16:19
- Kisdorog 16:46
- Tevel 16:50
- Kéty 17:06
- Zomba 17:10
- Kisdorog 17:26
- Tevel 17:30
- Kéty 17:45
- Zomba 17:50
- Kisdorog 18:06
- Tevel 18:10
- Kéty 18:24
- Zomba 18:29
- Harc 18:38
- Szekszárd – Kálvária kilátó – Cél 18:56
Fotók: Vanik Zoltán/Bringasport