Július 10-én és 11-én kerül megrendezésre hazánk egyetlen nemzetközi kategóriás, többnapos országúti versenye. A két szakaszos Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíjra a szervezők 11 ország 119 kerekesét várják, akikre a gálával együtt közel 300 kilométer vár. A csapatok között a hazai élvonal mellett 4 kontinentális gárda és a szerb nemzeti válogatott is rajthoz áll. Az összdíjazás meghaladja a 2 millió forintot.Az Ifjúsági Unió Szekszárd már 15. éve vesz részt a szervezésben. A csapat ötödik esztendeje önállóan rendezi a viadalt, mindvégig megtartva a nemzetközi szövetség (UCI), a versenyre 8 éve vonatkozó kategóriáját. Ignácz György főszervező elmondta: „a kategória megtartása érdekében, a nehéz gazdasági helyzetben a prológot el kellett ugyan hagynunk, de minden feltételt biztosítani tudunk a rendezvényhez. Például 2 millió forintot osztunk szét a díjazottak közt, a sikeres lebonyolításban 2 rendőrautó, 5 motoros rendőr, 30 polgárőr, 60 önkéntes, 12 autó és 18 motoros vesz részt."
A 144 kilométeres első szakasz, a Skoda - Alisca Autocentrum Kupa alkalmával, július 10-én a karaván Kaposvárról a szekszárdi Béla térre teker, a rajtra délután 3 órakor kerül sor. Másnap Paksról a legendás, szekszárdi Kálvária-tetőre érkezik a mezőny, a 148 kilométeres MVM Paksi Atomerőmű Kupán a rajtzászlót fél 11-kor engedik le. A szerevezők július 11-én este háromnegyed nyolctól háztömbkörüli versenyt rendeznek utánpótláskorú igazolt és felnőtt amatőr kerékpárosoknak Szekszárd belvárosában, majd következik fél tíztől a hagyományos villanyfényes gála, az Alisca Bau Kupa, a Pálinkás Csaba emlékére kiírt kritériumverseny.
A hazai együttesek közül a Betonexpressz 2000 - Limonta a csapatverseny esélyeseként erős csapattal áll rajthoz, sorában az idei felnőtt országúti bajnok Cziráki Istvánnal és a tavalyi gemenci ezüstérmes Madaras Zoltánnal. A csapat célja egyértelműen az összetett győzelem megszerzése, illetve minél több UCI pont gyűjtése, ami az országúti világbajnokság miatt fontos. - A pénteken kezdődő Gemenci Nagydíj számomra az év legfontosabb versenye. Megpróbáltam a felkészülésemet és a formaidőzítésemet úgy alakítani, hogy erre az időszakra legyek a legjobb mentális és fizikai állapotban. A domborzatot nagyon jól ismerem, mert itt nőttem fel és ez előny lehet számomra. Régi nagy álmom hogy egyszer Gemenc Kupát nyerhessek hazai közönség előtt. Rengeteg bíztatást kapok ismerősöktől, ami még több erőt ad nekem a jó szereplésre. A tavalyi második hely után idén egy kicsit több önbizalommal indulok és talán ez is a javamra válhat. A csapatom nagyon erős és én is nagyon jó formában érzem magam, majd meglátjuk mire lesz ez elég! - nyilatkozta elöljáróban a szekszárdi Madaras Zoltán.
Budapest - Szekszárd, 2009. július 6-án
Vasvári Ferenc, sajtófőnök
(+36) 30 9 516 602